Happy People Don't Smoke Cigarettes

Már megint a telefont-tizennégypercenként-ellenőrzős stádiumban vagyok. Azt hiszem, nekem bejön ez a bénázás, persze ezt titkolom, főleg magam előtt. Biztos bejön, különben nem csinálnám. Legalább ez arra kényszerit, hogy magammal hordjam a telefonomat, és így mindenki boldogabb, mert el tudnak érni. Na.

Más. Tegnap abszolváltam életem első londonbeni szórakozóhely-látogatását. Nos, láttam én már egyet, s mást, ami az éjszakai szórakozás témáját érintheti… Ez azé' egy kicsit odavágott. Persze, tudtam ám én, hogy itt TÉNYLEG nem lehet a belterekben cigizni, ennek okán ugye a beülős helyeken rendszeresen a teraszt választottam. Nincs is ezzel baj. Abszolúte egyet értek a gondolattal, különben is tré a cigi. Én se fogok már cigizni, mer tré. És mer nincs rá pénzem. Meg mer tré. No de egy szórakozóhely éjjel! Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, egész üresnek éreztem a saját cselekvésfolyamataimat… Üresnek, jah, meg tétovának. Végül is aztán táncoltam. Mindenesetre. Abból egy buliban nem lehet nagy baj. Inni nem ittam sokat, az se volt jó. Legközelebb okvetlenül be kell ruházzak egy vodkára a Tescóban. Kinőttem én már a borivós korszakomból. Ezt a gyomrom említette tegnap éjszaka. Kénytelen leszek a későbbiekben figyelembe venni. Egyébként mindenki nagyon konszolidált volt a helyen, senki se hányt és nem is pettingelt nyilvánosan, nagyjából világos is volt és mivel a népek a hely előtt cigiztek, senkit sem tapostak halálra. Szóval igennagyon szalonképes volt az egész. Tetszett. Bár a kolis ide-odafetrengések korában felszabadultabb voltam. Ehh. Mindenkinek fel kell nőnie egyszer. Majd megnézek néhány Sex and the city-t, hogy kicsit feltöltsem magam szingli-harmincas életérzésből. Nem rossz ez, csak több pénz kéne hozzá. Az emberek nagyon kedvesek voltak, volt ott egy csomó magyar is. Én nem ismertem senkit, és nem is beszéltem angolul. Remélem, mindez hamarosan sokat változik majd. Ámen. 

Két blogger szövegét bírom, szoktam őket olvasgatni néha. Valahogy mindig nagyon régi beírásokra bukkanok. Öt évvel ezelőttiekre például. Most csakazértis megkerestem, hogy hol blogolnak jelenleg. Mindkét csaj férjnél van már vagy/és terhes vagy/és gyereket nevel. Nem depresszívek, nem tartanak macskát, nincsenek bonyolult szerelmi kapcsolataik (telefont-tizennégypercenként-ellenőrzős stádiumaik) és részeges éjszakáik sem. Orvoshoz járnak, neuropszichológiát tanulmányoznak, gyerekkaját vásárolnak, korporatív-reklámozzák a BIOCHEF-et, meg termékileg is egyébként (ezért mennyit fizetnek?), és nem írnak lelki hullámvasutakról… Ez a lehetséges előrelépések legegészségesebb formája harmincon túl, én tudom, de valahogy nem szeretnék még ott tartani. Hál'isten, van még egy bő 8 évem, hogy pánikoljak azon, hogy sosem találom meg az igaz szerelmet, sose leszek jó nő, hogy hullik a hajam, törik a körmöm, nem vagyok szórakoztató, és szellemes…. ( igény szerint folyatatható tovább)…. Tetszik ez nekem. Most. Később már nem fog. Mint a kollégiumi élet. Például.