Valami fontosat akartam mondani. Így, a negyedik kellős közepén. Neked. A negyedik kellős közepén én speciel úgy érzem, mintha abban a tölcsérszerű vízmicsodában lennék, ami mindig kialakul, ha kihúzom a mosdóból a dugót... Aztán a lefolyó. Múltkor láttam a Trainspotting-ot, biztosan ezért. Vagy mert érettségizni fogok. ÉRETTségizni.... Van még kb. 2 hetem a 18-ig, addig már úgyse növök fel. Akkor meg minek? Miért a 18 a határ? És mi az, hogy ÉRETTSÉGI?
Túl hamar elmúlt ez a négy év, és most sajnálom. Talán várom is, hogy vége legyen, hogy túl legyek már rajta, a millió tételen, és hogy valami Új... De most, 2001. november 17-én, 01:38-kor sajnálom.
Sajnálom, hogy rutinszerűen éljük mindennapjainkat. Mi mindannyian. Rutinszerűen kelünk fel reggel, és ugyanígy fekszünk le. Ugyanazok az álmok, ugyanazok a hibák. És ugyanazok az arcok. Rutinszerűen a szemükbe nézünk, köszönünk nekik. Némelyikre rá is mosolygunk, és megbeszéljük vele az előző napot, meg a következőt, és hogy már megint esik az eső. Oly` felületesen. Talán feltűnne, ha nőne egy harmadik keze, de hogy valami bántja, az biztosan nem.
Mert fáj. Sokunknak sok minden fáj. Fáj a magány. A céltalanság. A meg nem értettség. Az elmúlás. Mások érzéketlensége. Saját érzéketlenségünk. És harcolunk az illúziókkal kisminkelt tévésztárok sikere, meg a sablonokkal átszőtt társadalmunk ellen. Pedig mindez csak saját tisztázatlan lelkivilágunk... és tovább fertőzzük magunkat semmitmondó beszélgetésekkel...és végül elfogadjuk. Elfogadjuk akkor is, ha lázadunk, mert nem tehetünk ellene semmit. Nem tehetünk semmit, mert ezek csak szavak. Nagy szavak. Túlságosan fennköltek és érthetetlenek. Rossz szavak. Valami testközelibb kell, földszagúbb.
Pascal egyszer azt mondta, hogy minden ember szívében van egy Isten-alakű vákuum... ezért talán az emberekkel kéne elkezdeni. Itt, ezen a földön, érdekesebb úgy sincsen. Tudatosítanod kell, hogy akik ma még puszta tényként lézengenek körülötted, szabadon utálhatod és akár szeretheted is őket, egyszer majd el fognak tűnni, és akkor majd célirányos cselekedetek egész sorát kell majd végrehajtanod, hogy találkozhass velük (eldönt-felhív-egyeztet-lemond, a gyerek lázas és újra egyeztet...). De ma még elég egyszerűen hátrafordulni, és közölni a tömeggel, hogy már nem esik.
Igen, határozottan valami ilyesmit akartam mondani. Így, a negyedik kellős közepén. Neked. És még valami: A nap holnap reggel is fel fog majd kelni, és ezen az egy dolgon kívül minden csak másodlagos.
