Élek még, intellektuálisan nem nyilvánulok meg gyakran, de az életfunkcióim rendben vannak. Ha ez jelent valamit. A közeljövőben abszolválok majd néhány alapvető orvosi tesztet, pontosabb információval akkor szolgálhatok.
Élek. Valamit dolgozok, hogy fizetni tudjam az élet alapköltségeit, de ez nyilván nem vezet sehova. Puszta levitáció. London szórakoztató, de többé már nem érzem turistának magam. A London Eye éjszakai fényei sose hatottak meg úgy, mint anno a Lánchíd, ennek ellenére nem vágyom vissza. Jó ez a hely, csak most már aztán igazán tovább kell lépni. Előre. Végső soron az előre lépegetés az, ami kielégít hosszútávon, és rövidtávon egyaránt. Ezt már ebben a korban az ember világosan érzi.
Az előrelépés esszenciális tényezője ez esetben is a pénz. Na meg a perspektiv munkakörnyezet. A sorrend tetszésszerű - bár én nem látom értelmét a sorba rendezésnek. A kettő kell, így, együtt. Na, mármost a perspektiv munkakörnyezet elnyeréséhez hosszabb út vezet. Pénz könnyebben is lehetne, de ezt most ne firtassuk. Elsőként egy olyan munka kell, ami nem fizikai. Értsd: vágyom vissza az irodába, az íróasztal mögé, hogy megint napi tíz órában stíröljem a monitort. Máris jobban érezném magam a bőrömben. Ehhez nem kell sok. A kurva nagy szerencsén kívül például némileg jobb angol nyelvtudás. Úgyhogy hétfőn újra beiratkozom egy nyelviskolába. Szeptembertől szeretnék egyetemre járni, ehhez azonban kell még egy nyelvvizsga. Ezt nyáron épp jó lenne letenni. Aztán nemsokára keresni kezdek egy irodai jellegű munkát. Ha csak az interjúig jutok majd el, akkor is tanulok vele. Itt mindenki külföldi, miért ne sikerülne nekem is bejutni valahova. Ha nem most azonnal, akkor később.
Ha ez így mind beindul, érzem majd, hogy úton vagyok valahova. És akkor majd jó lesz nekem.
