Remélem, ez már a legalja. Remélem, most már indulhatok a másik irányba... Remélem.
Az idő könnyű, fehér homok, melyben tükörszilánkok csillannak meg néha. Két tenyeremben tartom az időt könnyedén, vigyázva, mintha galambot emelnék. Az idő pereg, pereg... Képtelen vagyok elég szorosra zárni az ujjaimat, a homok egyre csak fogyatkozik. Szorítanám jobban, a markomba is zárhatnám, de a szilánkok megannyi tövisként sértik fel a tenyerem. A bőröm alá furakodnak, már nem érzem az időt, a múlását sem érzem. Az égető, zavaró, dühítő fájdalmat érzem csak, melyet MEG KELL szüntetnem valahogy...
... közben pedig megint elveszte(gete)k egy maréknyi időt. Nem figyelek eléggé.
Nem figyelek eléggé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése