hétfő, január 26

A létezés pótkávéja


Hosszú idő után újra írást színelünk. Öncélú írást… vagy éppen céltalant. Kicsit aggódunk megint, hogy lesz – e mit mondanunk. Hogy tudjuk-e majd hogyan. Valószínűleg éppen ez a baj.

„Akkoriban az apámtól örökölt koloniál íróasztalon írtam a verseimet melyekből a későbbi irodalomtudós karját tehetetlenül széttárva hiányolta a népből jött tehetségekre jellemző görcsöket és érdes fogalmazást szóval érted ”(Orbán Ottó)

Gyerekkorunkban már játszottunk ilyet. A ceruza serceg, amint a laphoz ér. Akkor sem volt mit mondanunk, és az igazat megvallva, nem is volt kinek. Írtunk hát az írás miatt. Írtunk végkimerülésig. Mostanában rendszeresen rácsodálkozunk a saját kézírásunkra. Mostanában már nem írunk kézzel.

Később egy nehéz, öreg írógépen írtunk a hideg szobában órákon keresztül, többnyire éjszaka. Akkor már kamaszok voltunk. Testületileg és szentül meg voltunk győződve arról, hogy a hideg elősegíti a szellemi felemelkedést. Az ominózus Hideget olyan örökzöld módszerekkel értük el, mint például a permanensen alacsony vércukorszint, valamint a fűtés elhagyása télen. Leszámítva a tényt, hogy a régi írógép valóban mocsok hangos volt – ami sokszor zavarta, vagy inkább sajátossá tette az asszociációkat - , ennek az időszaknak is megvolt a maga tagadhatatlan bája. Akkor még nem lehetett minden gondolatot tetszés szerint és nyom nélkül újra- és felülírni. Sosem volt az írás ennél izgalmasabb…

Ma már nincsenek határok. Írni lehet. Bármikor. Bármennyit. Bárkinek. Bárhova. A javítások, újragondolások és újraértelmezések lehetséges száma végtelen. A lap is mindig ugyanolyan tiszta lesz, mint legelső alkalommal volt, és a tinta sem fogy el soha. De kit érdekel ma már a szöveg? Végiggondolni? Leírni majd újraolvasni? Hogy hibátlan legyen? Sosem lesz az, meg aztán direkt- hibákat is vétünk sokx… Lazaság mögé bújtatott tudatlanság? Az írás nem terápia.
 

X : A szó eltávolít a léttől…
Y: Inkább segítene megörökíteni?
X: Kinek? Másnak?!
Y: Jajj. Az életet dokumentálni ugye veszélyes…
X: Némi prózai haszna tagadhatatlan.
Y: … a gondolatokat feljegyezni pedig felesleges?
X: Kinek? Másnak?!
Y: Hiszen míg élnek, velünk vannak, ha tovatűnnek, utólag viccesek lesznek és furák….
X: Idegenek?
Y: A permanens vergődés szórakoztat?
X: Alapvetően.
Y: Kielégít?
X: Aligha.
Y: Tehetnél ellene?
X: Minek?

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Itt sincs túl meleg a szobámban, de még nyáron sem. Északi fekvés. Vagy lehet mert az ablak mellett van a gép és rossz a szigetelés?
Régen, 16-17 évesen én is írtam naplót, egy-egy fontos napot, hetet, iskola, szerelmek, kirándulás, gondolatok. És mindez egyetlen kis füzetecskébe, annak is a hátsó néhány tucatnyi oldalára tűnékeny és időt nem álló ceruzával körmölve, szóvicceket és olyan jeleket, képszavakat tartalmazva melyeket csak a szerző ért, jóllehet azért, mert a spanyolfüzetem. Mindenes füzet. Életem talán legféltettebb kicseinek egyike! Elővettem most, elolvasni nem fogom, de bármikor megtehetem. Tegnap volt a spanyolvizsga, átmentem - majd folytatjuk, szép csili vili könyvből tanultunk, de ez a füzet hozzá sem hasonlítható! Ebből kéne inkább visszaidéznem a nyelvtant, talán tanulnék is valami hasznosat.. Régi szép gimis spanyolszakkörök!

Unknown írta...

Végezetül egy idézet a könyvből amit most olvasok éppen:
"a hieroglif képírás összehasonlíthatatlanul teljesebb, tökéletesebb közlést tesz lehetővé, mint az egymás melé rakott betűk sorai. A képírás sokkal közelebb áll a gondolati kommunikációhoz, mint a betűírás. Száz ember százféleképpen olvassa ugyanazt a képírásos szöveget, a lényege mégis sértetlen marad. A képírás megtanulása fejleszti az agyat, elősegíti a gondolkodásra való képességet, és fejleszi az intelligenciát, akár a sakk. Ha a világon egyáltalán nem léteznének nyelvek, akkor is elboldogulnánk a képírás segítségével"
"Az írás egyik legdurvább, legprimitívebb eszköze a latin abc. Segítségével könnyű az írás-olvasás, semmi mást nem kell tenni, mint összekapcsolni a hangot a betű képével. Redukálódik a gondolkodás, az intuició, a fogalomalkotás, és az egyszer átveszi a magasabb, bonyolultabb gondolkozás helyét. A betűírás pontokra, atomokra bontja a témát, és a cél az analízis felé mutat. A betű szűkít, a szimbólum tágít. A szimbolikus írás rögzíti a már korábban létrejött gondolatot annak számára, aki a jelet ismeri. A szimbólum felszabadítja a figyelmet és az általánosság, a teljesség felé mutat. A betűkényszerre ráépült grammatika megmerevítette a nyelveket, amelyek elvesztették a metafórát, a szimbólumot, és az egzakt beszéd vasfegyelme szerint rögzítik a kimondott szót."

Unknown írta...

Most megy a Sade márki játékai c. film az m1-en. Anno is láttam, jó volt újra felidézni. Hihetetlen mi mindenre nem képes hogy írhasson!!

 
TOPlist